Párizsi Atelier - Látogatás Csernus Tibor műtermében

Hajósi Barokk Kastély

Város: 
Hajós
Dátum: 2018. július. 12. - 2018. szeptember. 30.

Csernus Tibor Kondorosból származik, de Párizsban, a Bateau-Lavoir műteremházban találta meg helyét, ahol egykor Picasso és Braque is dolgoztak. A magát a tradíció áramába vető Csernus munkássága jól elkülöníthető periódusokra osztható, amelyek szervesen fejlődtek egymásból. Igazán nagy fordulatot első, 1957-es párizsi útja hozott művészetében, amikor megismerkedett Georges Mathieu és Hantai Simon, a szürrealisták közül pedig Max Ernst és Yves Tanguy művészetével. 1964-ben emigrált Párizsba, ahol egészen 2007-ben bekövetkezett haláláig élt és alkotott. Csernus életműve a posztimpresszionizmust és francia avantgárdot ötvöző festészettől a szürnaturalizmuson, majd a hiperrealizmuson, később a neobarokk Caravaggio-parafrázisokon át az egészen szabad és áramló expresszív festészetig terjed.

Az 1950-es évek közepén Csernus pályáját posztimpresszionista jellegű portrék és tájképek festésével kezdte, amelyek még mestere, Bernáth Aurél stílusának hatásáról árulkodtak. 1957-es párizsi utazása után a természeti valóságra utaló elemek sokszor feloldódnak a festmény nagy gesztusokkal odavetett szövetében. Új stílusát a hivatalos kultúrpolitika nem nézte jó szemmel, miközben fiatal festők egy csoportjából a ’60-as évek elejére egész tábor gyűlt köré.

Amikor 1964-ben feleségével, a szintén képzőművész Sylvester Katalinnal végleg letelepedett Párizsban, a napi megélhetés miatt könyvillusztrációkat készített. Barátai segítségével hamarosan kiadókkal is összeismerkedett és keresett illusztrátorrá vált – Albert Camus is ragaszkodott hozzá, hogy ő interpretálja munkáit. Csernus később sem hagyta abba a könyvillusztrálást, ami jelzi, hogy ez nemcsak megélhetést jelentett számára. A tervek lehetőséget adtak a festőnek a kísérletezésre, s az így életre hívott motívumokat később festményeibe is átemelte.

A ’70-es évektől a hiperrealista ábrázolás felé fordult: Az utcarészleteket, piaci jeleneteket, bokszmérkőzéseket, tengerpartokat, külvárosi lakótelepeket és saját műtermének intim világát megjelenítő képein a hangsúly nem a művek tartalmán, hanem a bravúros festésmódon van. Csernusnál a hiperrealista ábrázolásmód nem egyenlő a dolgokat mikroszkopikus hűséggel bemutató festésmóddal. Fontos szerepet kapnak az érzelmeket is közvetítő fény-árnyék hatások és a könnyed, oldott ecsetkezelés. Nem tudott, de nem is akart végérvényesen a fotórealizmus elkötelezett híve lenni, festői kvalitásai ennél többre predesztinálták. A ’70-es évek végén aktképeket kezdett festeni és a mezítelen test ábrázolása vezette a klasszikus értékek újra felfedezéséhez. Ahogy egy interjúban fogalmazott: „Untam már azt a sok ruharáncot festeni!”

A ’80-as években a 17. század két nagy mesterének, Caravaggiónak és Velazqueznek a munkái inspirálták, hogy az ő modorukban „ál-akadémikus” bibliai, mitológiai jeleneteket valamint csendéleteket fessen. „Caravaggieszk” képein előbb a csendéletek részeként, később önállóan is megjelennek különféle alakok, megidézve és újragondolva a nagy elődök egy-egy kompozícióját. Az aktok előbb megmozdultak, majd kapcsolatba kerültek egymással, végül csoportokba rendeződtek, mitológiai jelenetekké összeállva. A készen kapott történeteket Csernus gyakran átértelmezte, s a megformálási módokat is a mai kor ízlésvilágához alakította. A színpadszerűen berendezett, szűk terekben szoborszerűen magasodnak a monumentális figurák, melyeknek testét erőteljes fény-árnyék effektusokkal modellálja.

A ’90-es évektől lassan visszatért közvetlen környezetéhez, a Montmartre izgalmas világához. Ez a festészeti felszabadulás új témákat is jelentett, amelyek fókuszában a 18. századi angol mester, William Hogarth A szajha útja című sorozatának inspirációja áll, melyet Csernus saját korának párizsi valóságába helyezett. A hét képből álló festményciklushoz vázlatok százait készítette, majd az egyes jeleneteket külön olajképeken is megfestette, mielőtt hozzáfogott volna a végleges kompozíciók kialakításához. A jelenetekben rejlő mozgásfolyamatok, csoportábrázolások lehetősége érdekelte, s magára a történetre csak kiindulópontként volt szüksége. Ekkor készült munkái egyszerre kötődnek a festészeti múlthoz és a jelenkor valóságához, amint a tradíciót egyéni szempontból átírva aktualizálja.

Csernus élete utolsó szakaszában Edgar Allan Poe misztikus novelláit adaptálta vászonra, amelyeknek drámai hatását laza, szinte hevenyészett festésmódja fokozza. Egy-egy jelenetet kiválasztva variációkat készített, de sok esetben a festő vizsgálódásának egyetlen alanya saját maga: a festő önnön vonásait kutatva fordul szembe magával – és a nézővel. Ezeken a néha csak vázlatszerű, néha aprólékosan kidolgozott önportrékon keresztül érthetjük meg igazán: Csernus a valóságot kiterjesztette festői világára is, elmosva a határokat képzelet és realitás között.

Már nem előképek, de Csernus életművén belül a tanulmányokhoz hasonló szerepet töltenek be a festő műteremrajzai. Komoly képzőművészeti hagyománya van a stúdió-ábrázolásoknak: a művész teljes vizuális világának otthont adó boszorkánykonyha, ahol a realitás a képzelettel vegyülve szabadon garázdálkodhat – ahol a modell, a repülőmakett és a bizarr vendégek kényelmesen megférnek egymás mellett.

Látogatói információk: 

Hajósi Barokk Kastély - 6344 Hajós, Jókai u. 2.

Nyitva tartás:10:00–17:00